Hírek

Gánti Tibor elmélete az élet keletkezéséről több mint 10 évvel halála után a nemzetközi tudományos érdeklődés fókuszába került. Michael Marshall cikke Gánti jelentőségéről a National Geographic-ban jelent meg.

Tekinthető-e 2020 korszakhatárnak? Négy olyan embert kérdezett erről a qubit.hu, aki a maga szakterületén keresztül a nagy képet is jól látja: Szathmáry Eörs evolúció biológust, Chikán Attila közgazdászt, Pintér Róbert információstársadalom-kutatót és Nyiri Gábor agykutatót.

Az evolúciónak nincs végcélja, az öregedés pedig úgy tűnik, nem valamiféle melléktermék, hanem az evolúciós képesség fokozásának eszköze. Szathmáry Eörs professzor szerint civilizációnk pusztulása egyáltalán nem irreális, rajtunk múlik, hogy haláltánc üzemmódban várjuk a „végét”, vagy megpróbálunk tenni ellene. 24.hu A jövő megmentői

Az Ökológiai Kutatóközpont vezetése elhatárolódik Jordán Ferenc volt BLI igazgató Válasz Online-ban 2020. december 6-án megjelent nyilatkozatának túlzó és általánosító jellegű állításaitól, a központunkban folyó kutatások minőségét érintő sommás kritikáitól, valamint a nyilatkozatnak olykor az emberi méltóságot sértő stílusától.

Az Ökológiai Kutatóközpont – felismerve a hosszú távú idősorokhoz kötött adatok fontosságát – egyre nagyobb részt vállal paleoökológiai vizsgálatokban. Egy elemzés során drasztikus változásokat mutattak ki egy tó kovaalga összetételének változásában.

Mesterséges sejtekben szimulálják az első létformák kialakulását az ELKH Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója által vezetett kutatási konzorcium tudósai. A kísérlet annyira újszerű, hogy modernizálni kell hozzá a kísérleti eszközöket.

Oldalak